Kárpátalja (12 Oldal)
Az ökörmezői rendőrség vizsgálatot indított egy hegyi patak szennyezése miatt
A rendőrség a közösségi médiát figyelve olyan bejegyzésre bukkant, amelyben egy terepjárós túra résztvevője videót tett közzé.
16:27 Október 10, 2025
Események 658 1 хвилина
Kárpátalján egy vállalat több mint 13 millió hrivnyás kárt térített meg az államnak
A Kárpátaljai Területi Gazdaságbiztonsági Hivatal (BEB) nyomozói 13,4 millió hrivnya összegű kár megtérítését biztosították, amelyet egy hulladékgyűjtéssel és -eltávolítással foglalkozó vállalat okozott az állami költségvetésnek.
11:12 Október 10, 2025
Események 694 1 хвилина
Huszt környékén letartóztattak egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan megölte a fiát
A huszti járási rendőrkapitányság munkatársai letartóztattak egy 50 éves férfit, aki egy konfliktus során halálos szúrt sebet okozott 20 éves fiának. A bűncselekmény eszközét lefoglalták, a gyanúsítottat őrizetbe vették.
22:51 Október 9, 2025
Események 924 1 хвилина
Ungváron második világháborús aknára bukkantak
Ungváron, a Vaszil Hadzseha utcában földmunkák közben az építőmunkások egy veszélyes leletre bukkantak – egy 82 milliméteres, a második világháború idejéből származó aknavető gránátra.
21:50 Október 9, 2025
Események 1180 1 хвилина
Ungváron ittas sofőrt kaptak el, aki jogosítvány nélkül vezetett
Ungváron, az Uzsanszka utcában a rendőrök egy VAZ típusú autót állítottak meg a KRESZ-szabályok megsértése miatt.
22:34 Október 8, 2025
Események 1520 1 хвилина
Kigyulladt egy autó Bercsényfalván
Október 7-én kora reggel érkezett bejelentés a tűzoltósághoz egy 2003-as évjáratú VAZ Niva típusú autó kigyulladásáról Bercsényfalva közelében, az Ungvári járásban.
14:18 Október 8, 2025
Események 1504 1 хвилина
Gombázás közben tűnt el egy 80 éves férfi megyénkben
Október 5-én este a mentőszolgálathoz bejelentés érkezett, miszerint egy 80 éves férfi gombázni indult az Ungvári járásban, és eltévedt. A férfi eltűnését unokahúga jelezte.
13:07 Október 8, 2025
Események 1347 1 хвилина
A Munkácsi járásban az ügyészség közel 3 hektár erdőterület visszaszolgáltatását követeli az államnak
A Munkácsi Járási Ügyészség a bíróságon követeli, hogy érvénytelenítsék a Kárpátaljai megyei Állami Földkataszteri Főigazgatóság azon határozatait, amelyek alapján 2,97 hektárnyi erdőalaphoz tartozó területet átadtak a Polenai Községi Tanácsnak.
17:29 Október 7, 2025
Események 1320 1 хвилина
Egy Kia Pregio kisbuszban keletkezett tűz Ungváron
Október 6-án érkezett bejelentés a tűzoltósághoz egy Kia Pregio márkájú kisbusz kigyulladásáról, amely Jurij Kondratyuk utcában, Ungváron történt.
16:32 Október 7, 2025
Események 739 1 хвилина
Tűz ütött ki egy melléképületben Fenyvesvölgyön
Október 4-én 18:22-kor érkezett bejelentés a mentőszolgálathoz arról, hogy tűz keletkezett egy melléképületben Fenyvesvölgyön (Sztavne).
15:47 Október 7, 2025
Események 848 1 хвилина
Ülésezett a Beregszászi Városi Tanács
A hírt Babják Zoltán polgármester oldalán olvashatjuk.
19:55 Október 18, 2024
Politika 3131 1 хвилина
Több együttműködési megállapodást is aláírt Ungváron a szlovák és az ukrán miniszterelnök (videó)
Kárpátalja ismét az Ukrajna és Szlovákia közötti kormányközi konzultációk helyszínévé vált. A napokban a személyes találkozó és az együttműködési megállapodások aláírása céljából érkezett vidékünkre Denisz Smihal ukrán és Robert Fico szlovák minis...
16:36 Október 9, 2024
Politika 4136 1 хвилина
Ungváron tárgyaltak Ukrajna és Szlovákia miniszterelnökei
Október 7-én, hétfőn Ungváron találkoztak Robert Fico szlovák és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.
13:49 Október 8, 2024
Politika 5155 1 хвилина
Kárpátalján tartózkodik Kiss-Parciu Péter, Magyarország regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára
Megyénk a napokban magasrangú tisztségviselők látogatásának központjává vált. Ma, október 31-én Kárpátaljára látogatott Kiss-Parciu Péter, Magyarország regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára.
20:12 Október 2, 2024
Politika 2996 1 хвилина
Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács (videó)
Legutóbb az egymást követő légiriadók miatt, csak harmadik nekifutásra sikerült elkezdeni a Kárpátaljai Megyei Tanács soron következő ülését.
17:45 Szeptember 27, 2024
Politika 5536 1 хвилина
Kárpátaljai magyar vezetőkkel egyeztetett Ferenc Viktória EP-képviselő
Ferenc Viktória szeptember 7-én, európai parlamenti képviselőként első alkalommal látogatott Kárpátaljára. Részt vett a Kárpátaljai Magyar Iskolák Központi Tanévnyitó Ünnepségén Salánkon, majd Beregszászban, a Rákóczi-főiskola Győr termében találk...
20:05 Szeptember 9, 2024
Politika 6496 1 хвилина
Miroszlav Bileckij lesz Kárpátalja új kormányzója
Viktor Mikita kormányzó lemondását követően az információk szerint Miroszlav Bileckijt, a megyei katonai adminisztráció első helyettesét nevezik ki a hivatal élére.
17:40 Szeptember 7, 2024
Politika 7352 1 хвилина
El kell búcsúznunk Viktor Mikitától – Kárpátalja kormányzójára Kijevben van szükség
A Miniszteri Kabinat jóváhagyta Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetőjének felmondását.
15:30 Szeptember 6, 2024
Politika 7079 1 хвилина
Kárpátaljára érkezett munkalátogatásra Magyarország agrárpolitikai minisztere
A hírt Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció (OVA) vezetője közölte.
16:46 Augusztus 30, 2024
Politika 6339 1 хвилина
Kárpátaljára látogatott Olena Zelenszka
Kárpátalján járt Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége augusztus 27-én.
12:48 Augusztus 29, 2024
Politika 6785 1 хвилина
Ugocsai sportnap a nagycsaládosok szervezésében (videó)
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete fontos közösségépítő szerepet tölt be megyénkben, hiszen évente közel 100 programot szerveznek a tagcsaládok számára.
17:38 Szeptember 23, 2023
Sport 3882 1 хвилина
Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja a beregszászi főiskolán (videó)
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi- és Sportcentruma, valamint az intézmény Szakgimnáziuma évente szervez különböző sportnapokat. Az idei őszi rendezvénnyel csatlakoztak az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához, amit szepte...
19:50 Szeptember 21, 2023
Sport 2705 1 хвилина
Szeptember 24-én nemzetközi maratoni futóverseny lesz Kárpátalján (videó)
Szeptember 24-én Kárpátalján megtartják az első olyan maratoni futóversenyt, amelyet hitelesített a Nemzetközi Atlétikai Szövetségek Szervezete és a Nemzetközi Maratonok és Futóversenyek Szövetsége.
17:15 Szeptember 14, 2023
Sport 5295 1 хвилина
Lejátszották a kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának mérkőzéseit (videó)
Lejátszották a kárpátaljai labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának mérkőzéseit. Ungváron az egyik listavezető, az onokóci kistérségi Médea a sereghajtó Ungvári Bugyivelnyiket látta vendégül.
16:14 Szeptember 12, 2023
Sport 3674 1 хвилина
Hazai pályán vesztett a Minaj a Sahtar ellen (videó)
A Minaj újra egy európai kupában érdekelt csapattal találkozott az ukrán Premier Liga labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában.
18:40 Szeptember 5, 2023
Sport 3120 1 хвилина
Először rendeztek strandkézilabda bajnokságot Kárpátalján (videó)
Történelmi esemény a kárpátaljai kézilabdázás történetében, ugyanis megyénkben most először rendeztek strandkézilabda bajnokságot.
15:22 Augusztus 22, 2023
Sport 3956 1 хвилина
„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány: Beregvidéki sporttábor hatodszor
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) augusztus 14–19. között immár hatodik alkalommal szervezte meg a nagy népszerűségnek örvendő sporttáborát Beregszászban.
19:05 Augusztus 19, 2023
Sport 5846 1 хвилина
Véget ért a VI. Bereg-vidéki Sporttábor (videó)
Záróünnepséggel zárult a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány VI. Bereg-vidéki Sporttábora. A 10 és 16 év közötti iskolások számára szervezett sportrendezvénynek a II. RF KMF Szakgimnáziuma adott otthont.
16:10 Augusztus 19, 2023
Sport 3326 1 хвилина
Megnyílt a GENIUS JA VI. Bereg-vidéki Sporttábora (videó)
Megnyílt a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány VI. Bereg-vidéki Sporttábora, amelynek II. RF KMF Szakgimnáziuma adott otthont.
15:50 Augusztus 14, 2023
Sport 6393 1 хвилина
Bezárta kapuit a III. Ugocsai sporttábor (videó)
Döntőmérkőzésüket játsszák a III. Ugocsai sporttábor fiú focicsapatai a péterfalvai Tisza stadionban. A kárpátaljai 10 és 16 év közötti iskolások számára szervezett sportrendezvénynek a Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ adott otthont.
15:15 Augusztus 12, 2023
Sport 3383 1 хвилина
Kárpátalja
Híradó (2025.11.09) Esti hírek (videó)
22:05 November 9, 2025
Népzene pedagógus módszertani képzés a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja szervezésében (videó)
17:45 November 9, 2025
Újra megrendezték az „Arany Ősz” kórus- és néptánctalálkozót Técsőn (videó)
17:17 November 9, 2025
Folytatódik az európai normál nyomtávú vasútvonal kiépítése Ukrajnában (videó)
16:21 November 9, 2025
Ungváron megbírságoltak egy kábítószer befolyása alatt lévő sofőrt 58 ezer hrivnyára
16:11 November 9, 2025
Több hír Kárpátaljáról Kiemelt téma
Ukrajna
Híradó (2025.11.09) Esti hírek (videó)
22:05 November 9, 2025
A NAÜ szerint Ukrajna nukleáris biztonsága kritikusan instabil az orosz légicsapások után
21:46 November 9, 2025
Orosz támadás egy atomerőmű alállomásai ellen: Ukrajna a NAÜ Tanácsának sürgős összehívását követeli
21:23 November 9, 2025
Elnökjelöltként térhet haza Zaluzsnij
19:30 November 9, 2025
Az energetikai szakemberek megállás nélkül dolgoznak, az áramszünetek mégis elkerülhetetlenek – Energetikai Minisztérium
19:01 November 9, 2025
Több hír Ukrajnából A nap hírei
Világ
Feltérképezték, hogyan nézhetett ki az úthálózat a Római Birodalomban, Magyarország is rajta van (videó)
22:22 November 9, 2025
Híradó (2025.11.09) Esti hírek (videó)
22:05 November 9, 2025
Egy francia férfi 700 000 euró értékű aranyrudakat és érméket talált kertjében ásás közben
21:05 November 9, 2025
Nagy-Britannia berendezést ad át Belgiumnak az azonosítatlan drónok elleni küzdelemhez
20:47 November 9, 2025
A globalisták nyugodtan gyűlölhetik Orbán Viktort, de nem az adófizetők pénzéből – mondta a Szabad Európa bezárásáról Kari Lake
20:32 November 9, 2025
Több hír a világból